A magányos teásbögre
Tudod, terapeuta ide vagy oda, a mi életünk sem csillogás és mese!
Kellett idő, hogy beszélni tudjak valamiről, ami akkora fájdalom volt, hogy úgy éreztem, az életemnek vége és jobb volna meghalni.. Ami persze marhaság, mert a halál nem jön rendelésre- kivéve, ha megfizeted..
A szakításban nem az egyedüllét a rossz, a szakításban nem az önállóság a nehéz. A szakításban az álmaim omlottak össze egy békés, boldog és közös életről. Te is érezted már ezt, igaz?
A szakítással a bizalmam lett oda, az az érzés, amikor a "másik feled" az is te vagy. Mert te magad tudod, hogy ilyet nem tennél.
Pedig éreztem, a belső hangom évek óta szövegelt, hogy nem lesz oké, hogy minden, amit beleteszek, egy feneketlen zsákban landol… de a szerelem felülír mindent. Vagy a szerelem látszata. Én ezért sem szoktam tanácsként a "hagyd ott a francba" mondattal operálni. Mert a szakítás, még egy rossz kapcsolatban is, fáj. Persze a kibiceknek nem kell ezt elviselni, és könnyű pofázni a partvonalról.
10 év. Ennyi volt. És egy kvázi felmondás, hogy költözik.
És valahol tudtam, hogy utána jobb lesz… csak azt a kis időt- hónapot, egyet-kettőt vagy többet, kell valahogy kibírnom, amíg a gyász lezárul.
Tudod nem az üres ágy a legrosszabb. A reggeli közös teázás hiánya sokkal jobban fáj…, amikor leveszed az olyan nagy szeretettel választott teásbögrét, amiből csak kettő van… egy neki, egy neked.
Az anyagi csőd, csak a hab volt a tetején…
Az egész egy döntéssel kezdődött, egy rossz döntéssel- mert minden egyes alaklommal elpofázom a kliensemnek, hogy soha ne legyen kiszolgáltatott az anyagiak terén… és persze, hogy nem tartottam be a saját tanácsomat!
Mert tíz év után azt hittem, megbízhatok benne…
Az egész egy derékfájással kezdődött még tavaly nyáron. Egyszerűen úgy beállt a derekam, hogy a WC-ig is kínszenvedés volt kimennem.
Gyógyszerek, lórugás erősségűek… HŰHA! ez valami jó cucc lehet… mikor építettük át gumifalúvá az előszobánkat? Most berúgtam? Hihi..hahaha… akkor most elmegyek a boltba, naná, hogy kocsival…
- Nem mész te sehová. Az egyenest meg sem találod! Mit vigyorogsz a tükörbe? – annyira mégsem jó cucc, mert a maradék felelősségem egy része még dumál és kontrollál, pedig szerintem még repülni is tudnék, ha nagyon nekifutnék..
Két szem gyógyszer közti kicsit kevésbé ködös pillanatban elolvastam az összetevőket- nem kellett volna, soha többet nem vettem be. Hogy finoman fogalmazzak, be voltam tőle állva, mint a busz a szénakazalba… Viszont a józanság szembesített azzal, hogy az anyám nyáron nem önellátó sok tekintetben. Nem bírja a hőséget, tehát semmit nem csinál, még akkor sem, ha idebent pont a kedvenc hőfoka van… 26 fok. A mosogatóban hegyekben az edény, a szennyes kifolyik a tartóból, nincs egy tiszta ruha és egy tiszta pohár, pedig csak egy hétre ütött ki a gyógyszer. Hogy lesz ebből vissza a kamionba? Amúgy is elvileg már meggyógyultam- a daganat eltávolítva, a testem sebei már csak halvány vonalak…
Néztük a kedvesemmel a romokat- ő akkor ért haza egy hét után-, és dönteni kellett, én maradok, ő megy vissza dolgozni, én pedig állást keresek a vállalkozásom mellé.
Augusztus utolsó napja volt, amikor visszamentem tanító néninek.
Imádtam minden percét, és utáltam egyszerre.
A több diploma, a magániskolákban eltöltött évek senkit nem érdekelnek, a kedves KLIK a kezdő bért adta meg… 350 000 Ft nettóban.
Kocsi használatára 30 000 Ft, azt is két hónap csúszással.
Szuper, van helyettes történelem tanári állás ugyanott, szuper! Imádom a történelmet!
A teljes munkaidős helyettesítésre- amire amúgy külön engedély kellett a KLIKtől, egy fele fizetését sem adták egy történelem tanárénak. És azt is két hónap csúszással.
Szerintetek a gáz- és villanyszámlát hány hónap csúszással lehet kifizetni?
Tudom, fogjam be sokak szerint, mert más még ennyit sem keres. Barátom, arról, hogy más képtelen a saját munkája értékét meghatározni és behajtani, attól még nekem nem kell beállnom a "Tehetetlenek vagyunk" sorba!
Amikor a kiegészítő anyagok beszerzése elviszi a fizetésed, akkor el kell gondolkodni, hogy megéri-e. Ezért mennek el a tanárok a pályáról. Mert végeláthatatlan otthoni előkészületek, agyatlan mennyiségű társadalmi munka- minden hónapban van minimum egy olyan rendezvény, ahová illik gyerekeket szerepeltetve elballagni, persze ingyen..ahogy a belefeccolt plusz munka is legfeljebb vatikáni valutás.
De még ezzel sincsen baj.
Hazaérsz és kipihened… Mikor? Mikor este fél hatkor kikecmeregtem az autóból, úgy, hogy minden nap reggel fél nyolcra már ott kellett lennem, és még utána álltam neki a másnapi történelem órákra készülni, hogy este 11 és éjfél között beessek az ágyba azért, hogy másnap reggel ötkor- fél hatkor újra keljek, - hiszen fél hétkor indulnom kell!
Bő két hónapig bírtam erővel… anyagiakkal egy hónapot sem. Mert persze most kellett kinyúlnia a bojlernek!
A kedvesem fizetett és közben megjegyezte, hogy kicsit drága ez a hobby, nem lehetne valami igazi munkahely?
- Mondj fel a francba! Ezt nem fogjuk bírni anyagilag! Építsd vissza a vállalkozásodat! Még mindig keresnek az ügyfelek! Mennyi idő kell hozzá?
- Nem tudom… fél év, egy év?
- Három hónap?
- Felejtős…
És persze mindig ilyenkor jön valaki, aki segíthet, én is beleugrottam a nekem mumus témába, a marketingbe. 3 hónapos tanfolyam, fél milláért, mert ezt olcsóbban nem mérik… nem is értem, miért nem marketingesnek mentem… előre kell fizetni minden szolgáltatásért, miközben az ügyfelek vagy jönnek , vagy nem, és semmi felelősség…
Anyámmal összedobtuk… én adtam a munkát.
November- december- január… tanulás, gyakorlás, programírás… Nem tetszik.. Nem jó a név… nem jó a terv, nem jó a ritmus, nem jó az irány… Átírom. Sokszor.
Igen! Most végre igazi! Igazán olyan, amit a saját nevemmel büszkén fel is vállalok… Igen, ez lett az ECHO.
Látástól vakulásig dolgozom, mert az idő múlik. A kedvesem is váltana, vállalkozó lenne újra, de két kezdő/újrakezdő vállalkozás nem tart fenn egy családot..
És miközben napi 10-13 órát dolgozom meg tanulok, valami rossz érzés kúszik be ismét… Valami nem oké. Nem beszélünk róla. A kérdéseimre válasz nincsen, csak annyi, hogy rémeket látok…
Gyűlnek a ki nem mondott panaszok.. . Már a december is necces és akkor közli, hogy felmondott, mert ő is itthonról akar dolgozni. Nem is tudtam, hogy van már távirányítású kamion…
December- január… tanul, mert most jött rá, hogy ez is szakma és nem nem lehet egy hét alatt bepótolni több évnyi kiesést… és persze nem jön a csoda, nincsen egymillió forintos bevétel az első két hétben, és kilátás sincsen rá, hogy hónap végére meglesz…
- Nézd, menj vissza kamionozni, ahogy megbeszéltük. Én előbbre vagyok, igyekszem, csinálom de látod, hogy mennyi új dolgot kell egyszerre megtanulni a munka mellett. MI technológia, új kutatási eredmények, új megfogalmazások, új módszerek, új programok, új törvények és előírások….
Morog, de megy…
És eltűnnek a szokásos esti telefonok…
Aztán amikor hazaér, hirtelen nagyon sok dolga van az anyukájánál…
Igen, jelek, amikre figyelnem kellett volna - csak napi tizenóra munka mellett nem tettem meg.
Próbálok kérdezni, de csak a szokásos " rémeket látsz", "fáradt vagy, látom, mennyit dolgozol" klisék jönnek.
Aztán egyre ritkábbak a reggeli telefonok is, amik 9 éve soha nem maradtak el…
- Nem akartalak felkelteni, mert tudom, hogy éjfélig dolgozol…
Aztán egy meleg májusi nap, amikor éppen örömmel újságolnám, amikor hazaért, hogy készen vagyok a gyerektábor munkatervével, és az engedélyek is folyamatban és készen van a magazin is, meg az egy éves segítő program a depressziós/pánikbetegeknek… nem jutok szóhoz, mert megelőz:
- Hazaköltözöm az anyámhoz. A hónap végén. Nem akarom, nem bírom tovább, hogy minden hónapban nullára megyek anyagilag!
Elakad a lélegzetem, az örömömből egy gyomorszájon rúgás lesz…
- Értem……… Rendben. Ahogy gondolod.
Azt hiszem, sokkot kaptam. De azonnal bekapcsoltak a tanultak. Milyen érdekes, hogy egy érzelmi KO-ban a "józan ész", az amit tanultál, azok a beidegződött sztereotípiák, azonnal beállnak dolgozni az agyadban.
Tegnapelőtt aztán végleg összepakolt, elvitte a bútorait, el mindent,… amit 10 év alatt összegyűjtöttünk, most elfeleztünk.
A két teásbögre, amit karácsonyra vettem, hogy a kandalló mellett a rénszarvasokat nézzük benne, most egymás mellett áll. Az egyikbe ma reggel is beletettem a filtert, és forró vizet öntöttem rá… A másik a polcon állt.
Nem tudom, melyik magányosabb?!
Nem tudom, melyikünk magányosabb.
Adtam magamnak két hetet a gyászra, aminek ma van az utolsó napja, mert nekem mennem kell tovább. Várnak a gyerekek, várnak a klienseim. Vár Artúr, a reggeli sétáért és vár Masni, leginkább a zselést osztogató személyzet minőségben.
És vár Mázlika, a süket és vak tacskó, akinek új lehetőséget adtam, miközben valaki az én lehetőségeimet megpróbálta lenullázni.
A ma reggeli sírás volt az utolsó!