72...Gyógyítás
- "Bármi lehettem volna, ha a szüleim nem ilyen fafejűek!. Ha nem a saját képükre akartak volna mindenáron formálni! Ráadásul hogyan!
El sem tudod képzelni mennyi verést kaptam!
Pedig nem hiszem, hogy nálam jobb gyerek született már a földre!
De hát pont nekem, pechem volt a szüleimmel!
Nem is állok szóba velük, most, hogy már önálló vagyok!"
A nő olyan vékony volt, hogy szinte alig takart ki valamit a nagy kék mandalából.
Igen, a kedvenc coaching szobámat kaptam ismét.
Bár ebben a stúdióban nagyon jó a foglalási rendszer, így mindig tudom előre, melyik szobába tudok bemenni. Így könnyebb készülni is, ha kell, bele tudok olvadni a szoba színeibe.
Ó és bizony sokszor jó szinte eltűnni a kliensem elől!
Olyankor sokkal jobban megnyílnak. Tudod vannak emberek, akik bár tudják, hogy szükségük van segítségre, annyit csalódtak, hogy könnyebben érzik magukat, ha a "falnak beszélhetnek".
Ők azok, akiket annyiszor bántottak, hogy kevés a bizalmuk ahhoz, hogy nyíltan a szemedbe nézve mondják el, mi is bántja őket.
Ha ki akarom hagyni a ködösítések időszakát, akkor nekem kell megteremtenem a hangulatot, amiben feloldódnak.
Tulajdonképpen a coaching egy öngyógyító folyamat.
A coachi feltárja a számára fontos részeket, a coach pedig másik síkra tereli, ahol már képes megoldani őket.
Ezért nem működik az öncoaching ugyanezzel a hatékonysággal. Ugyanis csak kevesen képesek egyszerre benne és kívül lenni a saját problémáikon.
Szóval belesüllyedtem a kék fotelomba a kis kék szerelésemben.
A csaj meg csak mondta. Most találkoztunk először.
Lassan halkult a hangja. Minél fájdalmasabbak voltak a részletek, annál inkább suttogott.
Még szerencse, hogy denevér hallásom van...
Az első alkalom...
Mindent meghatároz.
Minél távolabb van a gyógyulástól a kliensem, annál finomabban kezdek.
Aztán próbálok a lehető legnagyobb lépésekben haladni.
Ahogy ezt a nőt elnézem, tyúklépéssel kezdünk...
Nekem is az első találkozások a legnehezebbek. Olyan sokszor érzek mély sajnálatot, együttérzést a klienseim iránt!
Pedig ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak.
Tilos belesüllyedni az érzéseimbe.
Tulajdonképpen ezért is kezdett el érdekelni a zen, a meditáció.
" A zen csupán a véghetetlen életet ismeri,
mely mélységes harmóniában foglalja magába
a legkülönfélébb ellentmondásokat.
Az éj összhangban van a nappallal,
az élet összhangban van a halállal,
és a föld összhangban van az égbolttal.
A jelenlét összhangban van a távolléttel.
E határtalan harmónia,
ez az egyidejűség
a zen kiáltványának lényege.
Ez az egyetlen olyan életforma, mely tisztel és szeret,
és semmit sem tagad, semmit sem kárhoztat."(Osho)
Nekem a zen, az öngyógyítás útja.
Itt áll ez a csinos, látszólag tökéletes nő!
És annyi sebből vérzik!
Bizony, mindannyian a frontvonalban harcolunk, utána pedig nyalogatjuk a sebeinket.
És észre sem vesszük, hogy a másik is a saját sebeivel van elfoglalva.
Nem bennünket támad!
A saját beteg, sebesült lelkét védi!
Nem nekünk akar ártani!
A hasonló sebektől szeretne megvédeni!
Igen. A legtöbb ártó szülő valójában semmi más, mint a saját sebeit
nyalogató khm. kutya. ( És kb. annyira együttműködő, ha gyógyítanád...)
Ahogyan a legtöbb bántalmazó is az.
Ismétlem, a LEGTÖBB.
(Lépj csak vissza a kivetítésekhez...)
Saját egójuk sebzi meg őket. ezért aztán nem is törődnek a te sebeiddel, vagy azzal, hogy téged megsebezzenek.
Éppen eléggé elfoglaltak.
És a legviccesebb, hogy bármelyikük kész kijelenteni önmagáról, hogy ő aztán egyben van.
Csak éppen a bele lóg ki ( hasmenés, szorulás, bélgyulladások, rákos megbetegedések, stb.)
Vagy megőrül az önelfogadás hiányától, attól, hogy bármennyire is szeretne
tökéletes lenni, mindig talál önmagában hibát, ami miatt szenvedhet.
( fejfájások, szív és érrendszeri betegségek)
Esetleg úgy érzi, bezáródott egy olyan közegbe, ahonnan nincs is kiút
( depresszió, pánik, ízületi és izomfájdalmak)
Gondolod, hogy mindezek mellett van még ideje arra, hogy külön veled kicsesszen?
A valóban egységben élő embernek nincsenek fájdalmas pontja, amire ha rátapintasz, ugrik.
Ő a tao maga.
Persze az öregedéstől ez sem véd meg. :) De kit érdekel!
A gyógyulás olyan egyszerű és éppen ezért annyira nehéz!
Ma a bonyolult megoldások a menők. Pedig csak a saját fejedben kellene rendet tenned.
Hogyan?
Egyszerűen lépj ki belőle!
Ha elengeded, begyógyulnak a sebeid.
Csak próbáld ki, pl. egy napig!
Mi történik ha nem akarsz mindenáron visszavágni? Mi történik, ha egyszerűen nevetsz a másik kapálódzásán?
Hogyan érinthetne meg a gyógyulás, a siker, a szeretet, ha mindennemű érintésre összerándulsz és támadásnak veszed?
Hogyan gyógyulhatnál meg a lelki sebeidből, ha önmagad sem engeded közel hozzájuk?
Vajon mi történik, ha megpróbálsz nyitottabb lenni és elfogadóbban nézni a másikra?