Az elefánt esete

Nagyon szerettem gyerekként a cirkuszokat. Főleg az állatos számokat. Egészen addig szerettem, amíg egyszer hátra nem mentünk az állatok ketreceihez.

Az az elefánt, amelyiket olyan nagyon megtapsoltunk, az előadás szünetében egy hatalmas vaslánccal a lábán ácsorgott. Egy teljesen átlagos méretű vasszeg szerűség volt beütve a földbe. A szerencsétlen csak álldogált, és semmi mozgástere nem volt.

Nem értettem, miért nem megy el, amikor sem a lánc súlya, sem a szeg nem jelentett volna neki akadályt.

Az egyik ott lézengő cirkuszos aztán elmagyarázta:

• Tudod, kislány, amikor ez az elefánt még kicsi volt, akkor is egy ilyen vastag lánc volt a lábán, csak egy nagy betoncölöphöz láncolták. Megpróbált elszabadulni, de a láncai nem engedték. Sokáig próbálkozott, de mindig kudarcot vallott. Így aztán egy idő után feladta. Most már egyetlen rántással ki tudna szabadulni, de meg sem próbálja. Megtanulta gyerekként a leckét, hogy nem szabadulhat.

Ez a történet mindig eszembe jut, amikor egy kliensem panaszkodik, hogy sikertelen, vagy amikor sni-s gyereket nevelő szülők jönnek hozzám.

A másik, hogy megtanuljuk gyerekként, hogy a lelkiismeretünkre kell bízzuk magunkat, mert az majd eligazít az élet útvesztőiben. Sajnos ez is egy oltári hazugság!

Ha a lelkiismeret olyan megbízható lenne, akkor mivel magyarázod az öngyilkos robbantókat vagy a saját magad felmentését, amikor az a téma, hogy ki is felel a mostani környezetszennyezésért?

Tudom, te biztosan nem vagy hibás, hiszen szelektíven gyűjtesz, de fogadom, hogy nem rollerrel jársz mindenhová, és repülőn is ültél már, vagy szeretnél rá felülni. És persze banánt is veszel, pedig nem melletted termeli egy őstermelő. Ja, ruháidról ne is beszéljünk... :)

Igen, ezekre nem gondolunk, mint lelkiismereti tényezőkre, és csak rántunk egyet a vállunkon, hogy attól, ha én nem eszem banánt, még szállítani fognak. Igazad van. Amúgy én is megveszem. :)

Szóval a lelkiismeret egyáltalán nem olyan megbízható. Nagyban függ attól a hitrendszertől, amiben felnevelkedsz.

Amúgy meg baromi sokszor becsap bennünket.

Gondolj csak a gyerekek teljesen alaptalan bűntudatára, amikor a szülők veszekszenek. Szinte minden gyerek önmagát okolja, holott semmi köze a felnőttek hülyeségéhez.

Vagy emlékezz csak a tegnap emlegetett családi átokra. Nekem is van egy  ismerősöm, nevezzük Annának, aki elvesztette az első gyermekét egy balesetben.

Anna az anyósához indult, a kicsit bekötötte a gyerekülésbe, a kezébe adta a kedvenc játékát, egy nyuszit, és dudorászott az autóban a városban, ahogy a főúton haladva átment a kereszteződésben. Naponta jártak arra.

Csak a csattanásra emlékszik. A mentőben tudta meg, hogy a kislánya nem élte túl. Pont ott rohant beléjük egy szabálytalanul közlekedő autó.

A második lányuk, Erika, aki 6 évvel a baleset után született, aztán "szolidaritásból" szintén elvesztette az első babáját, amikor a kicsi 6 hónapos volt.

Igen, az emberi lélek roppant bonyolult és időnként rémesen hülyén tud reagálni.

De hogy végre az SNI-s gyerekekről is beszéljünk, a feltűnően viselkedő gyerekek 99%-ban valamilyen családi, feldolgozatlan trauma miatt viselkednek így. Ez a legtöbb autistára is igaz!

Mindaddig, amíg nem merjük kimondani, és felvállalni, hogy a GYERMEK CSAK HORDOZÓJA, KIRAKATA EGY CSALÁD RÉGI, ALAPJAIBAN KOMMUNIKÁCIÓS HIBÁINAK, a problémás gyerekek száma csak nőni fog.

Persze a szülők lelkének könnyebb, ha pár gyógyszert kap a kicsi és fejlesztő foglalkozásokra hordják, mint elismerni, hogy ők a probléma valódi forrásai.

Egyszer dolgoztam egy autista kis sráccal. Túl a jellegzetes autista viselkedésen, a srác egyszerűen időnként elmenekült . A lovardában ült a lovon, jól érezte magát, egyszer csak leugrott és elszaladt. Ezt többször láttam tőle.

A szülők mereven elzárkóztak minden olyantól, ami az ő kapcsolatukról, vagy a szüleikről, nagyszüleikről szólt, de én meg rosszabb vagyok egy pitbullnál...

Az egyik nagyi végül is kinyögte, hogy soha semmit nem beszéltek meg már az ő nagyszülei sem a családban. Nem volt divat az érzéseket kimutatni, és hogy tulajdonképpen "olyan ez a gyerek, mintha az apám karikatúrája lenne".

Arra a kérdésre, hogy milyen érzéseket kelt benne visszaemlékezni a gyerekkorára, csak annyit mondott, hogy inkább nem is akar rá emlékezni.

Mitől is autista szegény gyerek?

Igen, minden családban eljön az idő, amikor az egyik generációból valaki felvállalja, hogy megmutatja a kedves rokonoknak, milyenek is ők.

Ez azért is kényelmetlen a családnak, mert ezzel a gyerekkel egyértelműen felrobban a saját tökéletességükbe vetett hit és összeomlik- jó esetben- az az érzelmi páncél, amit maguk köré fontak. Mivel mindannyian egy csoport tagjai vagyunk, a csoport elvárásai rendkívül fontosak az egyének és a kisebb csoportok számára. A csoport biztonságot és szeretet ad.

Azonban egyre többen tapasztaljátok, hogy mintha kiestetek volna a pikszisből, és már nem nyújt védelmet az a csoport, amihez tartoztok.

Ha kellőképpen bátor vagy, akkor már régen külföldön dolgozol.

Mi is történt az elmúlt kb 10 év alatt itthon?

Mivel a csoport alapvető és kommunikált szabályai a család, a ne lopj, a mindenki számít köszönő viszonyban sincsenek a cselekedetekkel, a csoport bizalma mára eltűnt. Először csak a vezetőkben nem bíztunk, mára már egymást is gyanúsan méregetjük.

A mit szabad és mit nem csak szóban létezik, valójában a vezetők közül mindenki megsérti és bosszantóan nagy vagyonra illetve jólétre tettek szert azokkal szemben, akik szerint ez az érték, hogy ne lopj, alapérték. A bizalom elvesztésével gyakorlatilag a vezetők vezetői státusza megkérdőjeleződik.

Képzeld el a következőket: Van egy baráti társaság, akikkel ovis korotok óta együtt játszotok. Egy suliba mentetek, felnőttként is összejártok. Aztán az egyik haver egy buliban kilopja a pénztárcádat. Tudod, hogy ő volt. Láttad. Amikor számonkéred, letagadja és hazugnak, hülyének nevez, majd ki akar a barátaid közül is túrni.

Most ez zajlik nagyban.

Szóval készülj fel, hogy ha mindezt nem tesszük rendbe, még több sni-s gyerek fog születni.

Akkor pedig lesz egy pont, ahol már kezelhetetlen lesz a létszámuk, és úgy szétverik ezt a kócerájt, mint majmok a nappalit.