79...Elengedés
Van számotokra 79 szavam.
Hétköznapiak, mindenki által ismertek, és pontosan ezért sokak által félremagyarázottak.
Ilyenek, mint pl. az elengedés, a harmónia, a halogatás, a meglassúdás, a csend vagy a villámcsapás.
Igazad van.
Mi a nyavalyának kell ezeket magyarázni?
Az egyik kedvenc tudósom, Konrad Lorenz, így fogalmazta meg:
"Az, hogy jelenségek bizonyos köréről különböző véleménnyel lehetünk, csak azt mutatja, hogy a tények még nem elégségesek egy tulajdonképpeni véleményalkotáshoz."
Ha a tény maga kevés, akkor mi kellhet még?
Talán erkölcs?
De mi az erkölcs, és biztos, hogy ma is ugyanazt kell érteni alatta, mint 50 éve?
Mi az, amire vágysz ebben a bolond világban?
Mi az, ami számodra elfogadható és mi nem az?
Mit vagy hajlandó megtenni egy jobb életért és mi az, amit nem.
Hol vannak a te erkölcsi határaid?
Mennyire vagy megvehető, és mi az árad?
Már hallom is a felháborodásotokat!
- Engem nem lehet megvenni!
Tényleg?
Akkor miért dolgozol egy olyan munkahelyen, amit utálsz?
Miért vagy olyan kapcsolatban, ami tönkretesz?
Miért vagy krónikus betege egy olyan életnek, amit egyetlen porcikád sem kíván, amikor pontosan tudod, hogy milyen lenne az, ami valóban örömöt okozna?
Persze ezzel a pontosan "tudoddal" elég sok baj van...
Ha már az elengedéssel kezdtem..
Nézzünk egy teljesen hétköznapi szöveget, amit naponta hallasz a tévében:
Minden egyes nap megküzdünk a járvánnyal. (bocs, de most ez folyik mindenhonnan) Nem hagyhatjuk győzni, hiszen minden eszközünket harcba hívtuk.
Büszkén kijelenthetem, hogy végre sikerült győzedelmeskednünk egy világjárvány felett.
Küzdünk minden egyes munkahelyért és megfeszítve harcolunk a külső befolyás ellen.
Mintha egy haditudósítót hallgatnék, pedig szerintem sehol sem ropognak most éppen a fegyverek.
De harcot hirdetünk az erdőirtásokkal szemben, vagy szembeszállunk az elemekkel, és megküzdünk a viharral, vagy az árvízzel.
Senkinek nem tűnt fel, hogy békében nem kellene folyamatosan harcolni képzelt ellenségekkel szemben?
Egy megáradt folyónak segíthetünk a medrében maradni, vagy elengedhetjük a réten, hogy legyen idő az apadásra.
Az erdőket esztelenül pusztítók pedig 99%ban engedélyt kaptak pont attól a kormányzattól, akik harcolni akarnak ellene.
Meg akarjuk mondani Brazíliának, hogy mit tegyen az erdőivel, de a saját erdőink felét kiirtottuk 1960 óta.
Valahogy kísértetiesen ismerős ez az egész...
Mintha apámat hallanám, amikor kisiskolás koromban engem nevelt: Amit nem küzdelem árán érsz el, az nem is eredmény! (Most szégyelljem magam, hogy nekem a kitűnő bizonyítványért nem kellett küszködnöm, mert én minden percét élveztem a tanulásnak?)
Aki nem küzd meg a sikerért, az el sem éri! Így semmi sem lesz belőled! (Talán egyszer megbocsájtja, hogy egészen az egyetemi oktató státuszig vittem, négy gyerekkel és nulla hátszéllel.)
Mikor akarjuk végre ezt a sok harcot elengedni és végre azt tenni, amiért születtünk: élvezni az életünket?
Mikor értjük meg, hogy ember, fűszál, kavics, mindegy, mind egy!
Az összes bajunk, kínunk, ebből az állandó küzdelemből ered!
Ettől vagyunk neurotikusok, ettől vagyunk sikertelenek, ettől vagyunk önzőek és ezért vagyunk kishitűek és szépen belebetegszünk a fene nagy harcainkba.
Ezért nem tud a gazdag ember átmenni a tű fokán. De a szegénynek sem ez az útja.
Aki kilép ebből az állandó harcból, az megtalálja a boldogságot. Ha képes vagy elengedni a folyamatos vágyat, hogy több legyél másoknál, ha nem érdekel, kinek mekkora háza van, ki hová ment nyaralni, vagy ki mekkora rendet tart a saját házában, akkor elérheted az eredendő ártatlanságodat.
Ha valóban az egész részének tekinted magadat, és nem az uralkodójának, akkor megérted, mit is keresünk itt a földön.
A természet minden egyes alkalommal megmutatja nekünk, mit is jelent elengedni: amikor zuhogó esőben a vízcseppek lassan tóvá, majd kis patakokká egyesülnek, amikor a hópelyhek lassan gleccserré válnak, majd újra elolvadnak... Eszedbe jut megkeresni azt az egy megcsodált hópelyhet a tömegben? De a gleccser anélkül az egy nélkül nem is létezne...
Amikor nézed a folyót, keresed benne azt az egyet, ami a te ablakodon gördült le? De az áradás erejét ő is hordozza.
Az elengedés a legnehezebb feladat.
Önazonosságunkat segíti meghatározni, hogy milyen munkánk van, ki a párunk és hol, milyen házban élünk.
Az emberi ego retteg attól, hogy elfelejtődik.
Pedig csak a saját nagyságunkba vetett hit elengedésével léphetünk túl a ma minden nyűgjén.
Amikor valami véget ér, akkor valami kiteljesedik. Minden önző én, ezt a kiteljesedést akadályozza. Naggyá akarsz válni?
Engedd el magad!
Hogyan létezne az óceán, ha minden egyes vízcsepp én akarna maradni?
Ui. : Minden írás 5 szimbólum valamelyikével kezdődik. Majd a végén elárulom. :)