Egy IKEA-polc, egy kannányi kávé, és a Mari nénik forradalma
Egyetlen hétköznapi pillanat, egy komment, és a világ, amiben élünk, hirtelen felfeslik. Ez a cikk nem tanítani akar – csak annyit kérdez: tényleg ezt akarjuk?
Tulajdonképpen nincsen ember a földön, akivel együtt lehetne élni és olyan sincsen, akivel nem lehet. Amint megérted, hogy a másik reakciói a saját tapasztalatainak a tükörképe, és a dühe a saját tehetetlenségéből ered, minden a helyére kerül, és nem marad más, csak szánalom…
Ma reggel egy nagyon tudományos és megalapozott cikkhez fogtam hozzá- tudjátok egy olyanhoz, amit a kutya sem olvas, a pár szakmabelin kívül-, amikor is feltévedtem a facéra, és megcsapta a szemem egy idős nő kommentje.
Tudjátok, amikor érzed a szavakból sütő gyűlöletet..
Íme:
Nem akartam vele sem vitázni sem foglalkozni, csupán- foglalkozási ártalom- egy kicsit elgondolkodtatni, hogy nézzen már körül, miben is élünk, de helyette a fentieket kaptam. Igen, le lettem cigányozva… nem mintha sértésnek venném, ha a barátnőmet nézem, de sajnos mára nem rá gondol az ilyen ember, szóval mint látható válaszoltam neki. Persze tudtam, hogy felesleges, hiszen a fröcsögő gyűlölet úgy sem fogja hagyni gondolkodni…
Viszont elkeseredtem, hogy hová is jutottunk röpke 15 év alatt?
A toxikus szervezeti referenciakeret pszichológiai háttere és klinikai összefüggései- ennek álltam ma reggel neki és valami egészen más lett belőle…
Miért fontosak ezek a keretek és egyáltalán minek ezek nekünk? Mennyivel lesz jobb az életünk, ha ismerjük őket és mi az, amit elveszítünk, ha nem foglalkozunk vele?
Kezdjük az elején, egy 30 másodpercnyi szakmai megfogalmazással:
A pszichológiai referenciakeret olyan belső sémákból és értelmezési struktúrákból áll, amelyek meghatározzák, hogyan érzékeljük, értékeljük és reagálunk a környezetünkre. A szervezeti pszichológiában a referenciakeret kollektív formája – a szervezeti kultúra – közvetlenül befolyásolja a tagok viselkedését, döntéseit és önképét (Schein, 2010).
Ebben a cikkben egy olyan szervezeti működés pszichológiai természetét tárom fel, amelyben:
- az agresszió támogatott viselkedési forma,
- az igazság relativizálható,
- a pénz a személyes értékesség mércéje,
- a kritikát büntetik, és
- az eltérő véleményt kriminalizálják.
Vagyis mindazokkal, amiben jelenleg élünk.
- Hogyan élünk ma mi itthon magyarok a saját hazánkban?
Nézzünk meg egy céget, ahová naponta bejársz dolgozni:
- Képzelj el egy szervezetet, ahol a lojalitást nem becsülik, csak elvárják. - Mit kapsz válaszul te magad, ha a beteg gyereked miatt otthon kell maradj, immáron harmadszor egy negyedévben? És miként közlik veled, hogy túlóráznod kell a cég érdekében?
- Ahol az igazság nem objektív, hanem mindig a vezetés oldalán áll. - Mennyi is hiányzik az államkasszából? És hol töltik éppen az idejüket az elkövetők?
- Ahol a kritikus gondolkodást árulásnak tekintik, és a csend az egyetlen menekülőút. - Mi is a válasz a hatalom részéről a tiltakozásra? A tiltás és az erőszak, amit az előző hatalom szemére vetettek…De most "jogos védelme a szabadságnak", annak a szabadságnak, amiben szabad azt mondanod, amit megengednek, mert ellenkező esetben akár egy másik ember is neked eshet az utcán- lásd a Tisza emberei elleni atrocitásokat( nem vagyok Tiszás, sőt egyetlen párt tagja sem, sőt, elegem van mindegyikből)
Ez nem egy disztópikus regény bevezetője, hanem sok munkahely – és a mi magyar mindennapjaink- leírása. A kérdés nem az, hogy ezek a struktúrák léteznek-e – hanem az, hogy miért nem vesszük őket észre időben?
Ebben a cikkben megpróbálom mutatni, hogyan alakulnak ki ezek a "láthatatlan börtönök" pszichológiai szinten.
Ahhoz, hogy a teljes átverést tisztán lásd, amiben mostanra benne élünk, pár fogalom jelentésében állapodjunk meg:
1. A referenciakeret fogalma különböző pszichológiai nézőpontokból
- Téri kogníció: A referenciakeret itt észlelési rendszerként értelmezhető, amely lehet relatív (önmagunkhoz viszonyított), intrinzikus (tárgyak egymás közötti pozíciója), vagy abszolút (külső viszonyítási pontok, pl. égtájak) – (Levinson et al., 2002).
Magyarul mit jelent ez? Képzeld el, hogy eltévedsz egy hatalmas bevásárlóközpontban, és szeretnél eljutni a cipőboltba.
- Relatív téri referenciakeret
→ "A cipőbolt balra van tőlem, az ékszerbolt mögöttem van."
Itt minden hozzád képest van meghatározva. Ha megfordulsz, már más az "előre". - Intrinzikus téri
referenciakeret
→ "A cipőbolt az ékszerbolt mellett van, a játékbolt mögött."
Itt az egyes boltok egymáshoz viszonyított helyzete számít, nem a te nézőpontod. - Abszolút téri referenciakeret
→ "A cipőbolt az északi szárnyban van, az első emeleten."
Itt a helyeket egy külső, rögzített rendszerhez viszonyítva határozzák meg – mint az égtájak vagy az épület hivatalos térképe.
- Narratív pszichológia: A személyes történeteink keretében értelmezzük élményeinket. Az énfejlődés szintje határozza meg, mennyire komplex ez a narratív referenciakeret (McAdams, 2001).
Hogyan jelenik ez meg az életedben?
Narratív pszichológia érthetően: Hogy pakolod dobozokba az életed történetét a fejedben?
Képzeld el, hogy az agyad egy IKEA-s könyvespolc. Tudod, amit otthon mindig ferdére rakunk össze, aztán kitámasztjuk valamivel ideiglenesen és nagyjából úgy tíz év múlva jut eszünkbe, hogy rendbe is tegyük.. Na, ezen a polcon tárolod az életed történetét. De nem mindegy, hogy csak bedobod őket, mint a maradék csoki mikulást márciusban… vagy tényleg rendszerezed, mint egy értelmes felnőtt. (Vagy legalábbis úgy csinálsz, mintha…)
1. szint: A "random doboz" polc
Itt még
minden emlék úgy landol, ahogy jön. "Amikor sírtam az oviban, mert megették a
kiflim", "amikor anyu megdicsért, mert nem pisiltem be".
Ilyenkor az ember még csak gyűjt, nem értelmez. Egyik sztori sem
kapcsolódik a másikhoz. Olyan, mint apukád szerszámos pincéje, amiben az
egyszer majd jó lesz még valamire dolgok landolnak.
2. szint: A "témázós" polc
Itt már
gyanús lesz, hogy vannak visszatérő mintáid: "Minden főnököm idióta", "Én
vagyok a békéltető... mindig... még karácsonykor is."
Kezded látni, hogy nem véletlen, hogy háromszor is ugyanaz a típusú exed volt.
3. szint: A "Netflix-doku" polc
Na, itt már
van sztori, struktúra, karakterfejlődés! Itt már nem azt mondod, hogy "az exem
hülye volt", hanem azt, hogy "az a kapcsolat megtanított, hogy ne legyek saját
magam életének mellékszereplője.
Ez már az a szint, amikor nem csak éled az életed – hanem rendező vagy
benne, dramaturg meg narrátor egyszerre. És néha még főszereplő is, nem
csak statiszta anyu konyhájában.
Szóval a
narratív pszichológia nem mást kérdez, mint ezt:
"Mi van a fejed polcán? Csak poros emlékdobozok? Vagy tudod is, mit kezdesz
velük?"
És ha nem tudod, az sem baj – csak ne feledd, minden rendrakás azzal kezdődik, hogy kiborítasz mindent a földre.
- Szervezeti kultúra: A közösen elfogadott szabályok, értékek és meggyőződések "kognitív iránytűként" működnek (Alkalmazott Pszichológia, 2018. - Szervezeti kultúra – vagyis a kávéskanna-iránytű: Képzelj el egy irodát. Két kávéfőző van a teakonyhában. Az egyiken van egy cetli: "Csak a vezetőségnek". A másikon nincs semmi, de mindig üres. Aki újként érkezik, ösztönösen a másodikhoz megy. Mert érzi, hogy "oda való".
Ez a szervezeti kultúra: az íratlan szabályok, amik erősebbek, mint a házirend. Egy kollektív "kognitív iránytű", ami megmondja, merre van az előrelépés – és merre a kávé, amit nem ihatsz.
Ahogy a Számolás joga c. filmben is: a kávéskanna nem csak kannát jelentett, hanem státuszt, megbecsülést – és azt a kulturális üzenetet, hogy "mi tudjuk, ki vagy… és hova tartozol". Még akkor is, ha valójában a te tudásod működtet itt mindent..
A toxikus szervezeti kultúrában ez az iránytű mindig észak felé mutat – de csak annak, akinek van hozzá iránykódja. A többiek csak forognak körbe-körbe, mint egy GPS nélküli futár a ködben.
Miután közös nyelvet beszélünk már, nézzük meg, milyen szociálpszichológiai működést hoz létre egy ilyen toxikus légkör egy adott társadalomban:
(Igen, én is látom a szöveg kisfokú sérülését, de nézzük el a mesterséges intelligencia képalkotójának ezt az apróságot. A lényegen nem változtat. )
- Apropó, te melyik szinten vagy, amikor dolgozol?
Volt már, hogy azt érezted, hogy a munkád nem a tudásodon, nem a teljesítményeden és nem is a szimpátián múlik, hanem egyes egyedül azon, hogy mennyire hódolsz be? Mennyire teszed magadévá azokat a szabályokat, amiknek semmi értelme és valójában a szervezet érdekét sem szolgálják, csupán egy –két ember hatalmi játékának a hatásai?
A napi politika pontosan ezeknek a színtere. A "Birodalom logikája" soha nem a közösség érdeke, csupán az egyszemélyi hatalom megjelenése. Így volt ez a királyok korában és ugyanígy működik ma is. A neroncok tagja csak az lehet, aki fejet hajt és mélyen benyal, és megindul az aranyeső. Csak azt szabad gondolni, amit a gazda, legyen az bármekkora bődületes baromság, és persze kötelező olyan narratívát találni, amivel szépen le lehet nyomni a többség torkán. Aztán már csak össze kell szedni azokat, akik nem ették meg a szellemi mérget…
Aztán persze lehet csodálkozni azon is, hogy miért narcisztikus ma a fél ország, a maradék miért depressziós vagy pánikbeteg .
A szervezeti dinamika gyakran pszichopatológiai mintázatokat tükröz. Az alábbi személyiségzavar-típusok különösen erősen jelennek meg:
3.1. Nárcisztikus személyiségzavar (NPD)
- Grandiozitás, empátia hiánya, túlérzékenység a kritikára
- Szervezeti tünet: lojalitás kizsarolása, manipuláció
3.2. Antiszociális személyiségzavar (ASPD)
- Normák megszegése, mások kihasználása
- Szervezeti tünet: etikátlan döntések, profit centrikusság
3.3. Paranoid személyiségzavar
- Gyanakvás, túlérzékenység, kontrollkényszer
- Szervezeti tünet: belső megfigyelés, represszió
3.4. Kollektív traumatizáció / tanult tehetetlenség
- Folyamatos stressz, önértékelés elvesztése
- Szervezeti tünet: "védelmi lojalitás", morális bénultság
Ma nincsen megbízható munkaerő, állítja a HR és a vállalkozói réteg.
Azonban nem veszik figyelembe azt az egyszerű tényt, hogy a munkaerő ilyen hatalmas érdektelensége a munka iránt, egyszerű következmény.
A kiégés, az elköteleződés hiánya, a bizalmatlanság és az etikai(erkölcsi) hanyatlás – mondjuk ki, aki teheti azt lop el, ami mozdítható- mai mentalitása egyszerű következmény. Egy végsőkig kizsigerelt, lebutított és elszegényített társadalom válasza az őket kizsákmányolók példájára.
Ilyen elaljasított nemzedék szerintem még nem élt a Kárpát-medencében, mint a mostani énünk. És igen, ebbe te és én is beletartozunk kedves barátom, mert eltűrjük.
A referenciakeretek tudatosításával a toxikus minták felismerhetővé válnak és lehetőséget ad arra, hogy legalább önmagunkon változtassunk. Ez nem megoldás, de egy jó kezdet a valódi megoldás felé.